Annuitás

Annuitás szóval a hiteltörlesztés kapcsán találkozhattál. Az annuitás azt jelenti, hogy azonos összegű részleteket fizetsz egy előre meghatározott időperióduson keresztül. Az annuitásos törlesztés tehát az, amikor a hitelt havonta azonos részletekben törleszted.

Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a teljes futamidő alatt ugyanannyi a törlesztőrészleted, mert ez attól is függ, hogy maga a kamat mértéke változhat-e.

Vannak olyan hitelek is, ahol a kamat, és így a törlesztő is végig ugyanannyi. A személyi kölcsön, az áruhitel vagy a végig fix kamat mellett igényelt lakáshitel hiteltörlesztője például a teljes futamidő alatt változatlan. Akkor is, ha közben a bank már az új hiteleket magasabb kamat mellett nyújtja.

A lakáshiteleket viszont a futamidőnél rövidebb kamatperiódusra rögzített kamattal is igényelheted. Egy 5 éves kamatperiódusú, 20 éves futamidejű lakáshitelen belül 4 kamatperiódus van. A változó kamatozású hitel is több kamatperiódusból áll, de ezek nagyon rövidek, talán csak 3 hónaposak. Így az ilyen hitel kamata, és a törlesztője egy éven belül négyszer változik, tehát a teljes futamidő alatt 80 kamatperiódus van.

Viszont ettől még mindegyik annuitásos törlesztés, mert a kamatperióduson belül a törlesztőrészletek egyenlő nagyságúak. Szaknyelven ezt úgy hívják, hogy egy időintervallumon belül egyenlőek a pénzáramok.

Az annuitásos törlesztés előnye, hogy kiszámíthatóvá és számodra egyszerűbbé teszi a hitelfizetést. Lakossági ügyfeleknek ezért ma már csak annuitásos hiteleket kínálnak a bankok.

De miért van az, hogy fizeted a hiteled éveken át, és ha megkérdezed a bankot, hogy mennyi a tőketartozásod, azt látod, hogy alig csökkent?

Ez azért van, mert az annuitásos törlesztésnél a törlesztőrészleten belül a törlesztett tőke és kamat aránya folyamatosan változik. A futamidő elején még nagy a tartozásod, és ennek a kamata is magas összeg. Így az egyenlő összegű törlesztőrészletbe a sok kamat mellé kisebb tőkerész fér.

Az elején tehát sok kamatot és kevés tőkét törlesztesz. Aztán ahogy halad előre az idő, ez az arány megfordul. A tőketartozásod fogy, így a kamat összege is csökken, amit a bank felszámít rá. A kevesebb kamat mellé pedig egyre nagyobb tőkerészek férnek be.

Ezért van, hogy eleinte lassan fogy a tartozásod, de később ez az ütem felgyorsul, és ez teszi lehetővé az egyenlő törlesztőrészleteket.

Ha minden hónapban ugyanannyi tőkét törlesztenél, akkor a teljes havi törlesztőrészleted nem lehetne minden hónapban ugyanannyi.

A futamidő elején a törlesztőrészleted nagyon magas lenne, mert sok a kamat. Később pedig egyre csökkenne, ahogy a tartozásod fogy, és a rá számított kamat összege is kevesebb. Ezt hívják egyenletes tőketörlesztésnek.

Az annuitásos törlesztésnek az a hátránya, hogy minél hosszabb a futamidő, annál több kamatot fizetsz a banknak. Ezért a futamidőt nem érdemes nagyon elnyújtani.

Ugyan a hosszabb futamidő miatt a havi törlesztőrészletek alacsonyabbak, viszont a havi párezer forintos különbségért cserébe 3-5 plusz év alatt többmillió forinttal többet fizetsz vissza a banknak.

Lakáshitel 10 évig fix kamattal
  • Kezdeti költségekre vonatkozó díjkedvezmények
  • Futamidő: 10-30 év 10 éves kamatperiódussal
  • THM: 7,06-7,09%
  • Díjmentes törlesztőszámla a hitelhez
Érdekel
PROMÓCIÓ

Ezek is érdekelhetnek

  • Az értékbecslés elkezdéséhez szükséges lakáskulcsot nyújtja egy lány
    Lakáshitel

    Értékbecslés: ezeket kell tudnod róla lakáshitel igénylésnél 2024-ben

    Ha hitelből vennél lakást, vagy más célra igényelnél jelzáloghitelt, akkor a hitelfelvételnek mindig része az ingaltan értékbecslés. Enélkül nincs hitel. Az értékbecslést sok tévhit övezi, ami miatt sokan tartanak tőle. Útmutatónk végigvisz az értékbecslés folyamatán és elmondjuk azt is, hogy mire számíts. Vágjunk is bele!

    frissítve: 2024. május 6.
  • Ez a nő azon tűnődik, vajon milyen előnyökkel és kockázatokkal járna, ha lakáshitelt venne fel
    Lakáshitel

    A hitelfelvétel előnyei és kockázatai

    Sokakat tölt el aggodalommal, ha hitelt kell felvenniük. És bár az óvatosság indokolt, a hitelfelvétel remek lehetőséget biztosít arra, hogy segítsen az utadon, és ha okosan csinálod, gyarapodhatsz is általa.

    frissítve: 2024. március 18.
  • MagNet lakáshitel - kalkulátor és feltételek 2024
    Lakáshitel

    MagNet lakáshitel - kalkulátor és feltételek 2024

    A MagNet Bank egy közösségi bank. Ez jól hangzik, de mit jelent? Egy közösséghez tartozni általában jó, de ha ezzel segíthetsz másokat, sőt, a lakáshiteledet is olcsóbbá teheted, akkor meg különösen jó. A lényeg, hogy legyenek olyan betétesek, akik a pénzüket felajánlják egy általuk választott célra, vagy egy nekik szimpatikus hiteligénylőnek, és olyan hitelfelvevők, akik elmondják, mire szeretnének hitelt, és miért érdemes őket támogatni. De ha csak egy lakáshitelre van szükséged, akkor a MagNetnek jó ajánlatai vannak. Megmutatjuk ezeket és az elérhető kedvezményeket is.

    frissítve: 2024. március 18.